Szent Bálint (Valentin vagy Valentinus) a szerelmesek védőszentje. Ünnepe már középkori naptárainkban is szerepelt, népszerűségét mutatja, hogy Bálint évszázadokig gyakori keresztnév volt, sőt családnévvé is vált.

Bálint ünnepe a tavaszvárás kezdetére és a farsangi esküvők idejére esik – valószínűleg e naptári egybeesés miatt lett idővel a szerelmesek védőszentje, először Itáliában, majd Franciaországban és Angliában.

Az ünnep az angol elnevezés átvételével, mint Valentin-nap vált újra ismertté és népszerűvé Magyarországon az 1990-es évektől kezdődően. Ezen az ünnepen a szerelmesek megajándékozzák párjukat, vagy szerelmes üzenettel kedveskednek neki. 

A Bálint név latin változata Valentinus, ami azt jelenti: erős. A hagyományban több Bálint nevű szent története keveredik, miközben nagyon kevés hiteles tény maradt fenn róluk. 

Az egyik elbeszélés szerint Bálint titokban adott össze keresztény fiatalokat, köztük katonákat a kedvesükkel. A Római Birodalomban a katonák csak a szolgálati idejük leteltével házasodhattak meg, különleges kegynek számított, ha valakinek előbb engedélyt adott erre a császár. Bálint ezért titokban adta össze a szerelmeseket. A császár emiatt börtönbe vetette, majd halálra ítélte a papot. Valentin jámborsága még az egyik börtönőr szívét is meglágyította, akinek a lányával Valentin összebarátkozott. A legenda úgy szól, hogy a leány vak volt, a pap azonban csodát tett és meggyógyította, visszaadva a látását. Valentin életét azonban ez sem mentette meg. A kivégzése napján egy búcsúüzenetet küldött a lánynak, amit úgy írt alá: “A te Valentinod”. A hagyomány szerint innen ered a Valentin-napi üzenetküldés szokása.

Bálint napját igazolhatóan először az angol költő, Geoffrey Chaucer kötötte a szerelemhez 1382-ben. Néhány évtizeddel később, a Valentin-naphoz kötődően, Charles orléans-i herceg küldött érzelmes verset a feleségének, azt követően, hogy az élet elszakította őket egymástól. A szerelmes versek kultusza a középkor óta nálunk is virágzik. Ebből a gazdag termésből idézünk meg egyet, Kosztolányi Dezső finom szövésű, szerelmes sorait:

Már néha gondolok a szerelemre. 

Milyen lehet - én Istenem - milyen? 
Találkoztam tán véle messze-messze, 
valahol Andersen meséiben? 
Komoly és barna kislány lesz. Merengő. 
A lelke párna, puha selyemkendő. 
És míg a többiek bután nevetnek, 
virágokat hoz majd a kis betegnek. 
Ágyamhoz ül. Meséskönyv a szeme. 
Halkan beszél, csak nékem, soha másnak. 
Fájó fejemre hűs borogatást rak. 
És kacagása hegedű-zene. 
Egy lány, ki én vagyok. Hozzám hasonló. 
Különös, titkos és ritkán mosolygó. 
Az éjbe néző. Fáradt. Enyhe. Csöndes. 
Csak széttekint és a szobánkba csönd lesz... 

(1910) 

Boldog Bálint-napot kívánunk Mindenkinek!