Hírek
2024. szept. 27.
admin
Fut a Vajda a Bicske Szíve Parkban
Fut a Vajda a Bicske Szíve Parkban

Pénteken immáron ötödik alkalommal rendeztük meg Fut a Vajda sportnapunkat.
Úgy gondoljuk, hogy a rendszeres mozgás, illetve a mozgás szeretete alapvető fontosságúak a testi-lelki egészség szempontjából. Ebben az évben szerettük volna még színesebbé tenni ezt a programot, ezért a futás mellett akadályversenyt is szerveztünk a diákoknak. Itt részben fizikai és ügyességi, részben pedig szellemi feladatokat kellett a fiataloknak megoldaniuk. Kihasználtuk az alkalmat arra is, hogy az iskola mind a négy ágazatát megjelenítsük a próbatételek során. Így kereskedelemmel, rendészettel, informatikával, illetve gépészettel kapcsolatos tesztet is ki kellett tölteni, amit várakozáson felüli eredményeséggel teljesítettek a diákok. Az eseményt tovább színesítette, hogy az Európai Unióval kapcsolatos feladatokkal is találkoztak a tanítványaink, mely az Európai Parlament Nagykövet Iskolája programban való részvételünket tette még élményszerűbbé. Bár az időjárás nem fogadta kegyeibe a Fut a Vajda idei megmérettetéseit, de a Bicske Szíve Parkban egy szépen sikerült, emlékezetes programmal gazdagítottuk az iskola kulturális és sportéletét.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Közel 3 millió forint támogatást nyertünk el a jövő tudósaiért!
Közel 3 millió forint támogatást nyertünk el a jövő tudósaiért!
2025. jún. 23.
admin

A Vajda is nyert a „Millió lépés az iskoládért” kihíváson
A bicskei Vajda Technikum is nyert a „Millió lépés az iskoládért” kihíváson!
2025. jún. 17.
admin